Menü

Üzenőfal

 

Név:
Üzeneted:


   

Facebook

Szavazás

Mennyit lógsz a Facebook -on naponta?

Mi az a Facebook??

Kb. 1 órát

Kb. 2 órát

2-3 órát

3-4 órát

4-5 órát

Több, mint 5 órát

Fb függő vagyok, intravénásan kapom

 


További szavazások

Vicces képek

Nagy méret

Időjárás

Hírdoboz

 

Hírek

 

Hozzászólások és teljes hír megtekintése Városi Gyermek Ki-Mit-Tud?
Hír megosztása Kis citerásaink valamint a szólistaként is induló Nóri is sikerrel vették az első fordulót, majd Kiemelt helyezést értek el a verseny döntőjében, melyhez gratulálunk nekik.
Bogi

Bogi

Kemény felkészülés előzte meg a Kisördögök csapatának idei, városi Gyermek Ki-Mit-Tud? –os szereplését. A rendezvény előtti egy hónapban komoly munka, felkészülés folyt a próbákon.

A nagyobb hiányosságok, pontatlanságok kijavításával kezdtük, majd ezt követte a dalok legapróbb részletekre kiterjedő begyakorlása, az átkötések és dalkezdések pontosítása.

Nóri

Nóri

Külön hangsúlyt fektettünk a dalok tempóinak gyakorlására, mert ezzel még eléggé hadilábon áll a zenekar, valamint időnkhöz és lehetőségeinkhez mérten próbáltunk az énekre is odafigyelni.

A precíz, pontos megvalósítás alapja a sok és kemény gyakorlás, amiből az utóbbi hetekben rendesen ki is jutott kis ördögeinknek. Kaptam is visszajelzéseket, hogy János bácsi „kicsit szigorú”... :)

Minden csoportnál idő kell ahhoz, hogy eljussanak a csoporttagok arra a pontra, amikor már tudnak egymásra figyelni, s nem csak a saját dolgaikkal vannak elfoglalva a közös zenélés alatt. Ha eljön ez a pont, akkor már mondhatjuk azt, hogy kezd összeszokni, összecsiszolódni a csapat. Nos, már elmondható, hogy a Kisördögöknél ez elkezdődött...

Még messze van a csoport attól, ahová szeretnénk velük eljutni, s elmondhassuk, hogy méltó utódai a Kazincbarcikai Citerazenei Műhely hagyományainak és szellemiségének, de nagyon jó úton haladnak.

A Kisördögök a színpadon

A Kisördögök a színpadon

Másfél év nem sok egy hangszeren tanuló gyerek számára. Ez alatt a másfél év alatt viszont nagyon szépen fejlődött a kis citerásaink hangszeres tudása és csapatszelleme. Bizonyíték erre a mostani Gyermek Ki-Mit-Tud? –on mutatott teljesítményük. Aki látta az elődöntőn és a döntőn a gyerekeket, az egyértelműen észrevehette a javulást az eddigi fellépésekhez képest.

Viki és Adrienn

Viki és Adrienn

Megdicsérte a gyerekeket a zsűri, de szülők és az ismerősök is elismerő szavakat mondtak az elhangzott produkcióról. Mivel március az 1848 –as szabadságharc megemlékezéséről szól, ezért a megmérettetésen 1848 –hoz kötődő dalokból összeállított dalcsokrot játszottak a gyerekek. Már nézni is jó volt, mikor a függöny széthúzódott és a nagy színpadot teljes szélességében betöltötte a 14 kis citerás. Hangosítás nélkül is jól hallatszott minden, az ének pedig betöltötte az egész színháztermet.

Marysol

Marysol

A produkciót a zsűri a legjobbaknak kijáró, Kiemelt oklevéllel jutalmazta, s egy hatalmas zsák édesség volt a jutalom, melyet a következő próbán mindenki nagy megelégedésére szétosztottunk.

A döntőbe szintén bejutott a külön produkcióval, szólóban is induló kis citerásunk, Nóri is.
Erre az alkalomra dunántúli tréfás dalokból válogattam számára egy csokorra valót. Külön öröm számunkra az, hogy Nóri szintén Kiemelt helyezést ért el. Jutalmul egy értékes ajándékot, egy dorombot kapott, aminek nagyon örült. Ezen az estén mindenki jókedvvel és örömmel tért haza az eredményhirdetés után.

A szurkolótábor kemény magja sem maradhatott el, a döntőn ott szurkolt több tagunk a Galagonyák közül: Gina és a két Reni a nézőtéren drukkolt a kicsiknek, Gina párja, Tamás pedig -természetesen ő is egyenpólóban- a szurkolás közben szokása szerint fotózott jópár képet a gyerekekről.

Gina és a két Reni a Galagonyáktól.

Gina és a két Reni a Galagonyáktól.

Remélem, hogy ez a fejlődés töretlenül halad tovább, s egyre jobb produkciókkal fogják elkápráztatni Kisördögeink a közönséget. Gratulálunk nekik, megérdemelten lettek első helyezettek ezen a városi –és városkörnyéki iskolák tanulóinak megrendezett megmérettetésen!

Beküldte: Jani, 2011.04.05. 21:18   Komment: 0   Kategória: [Fellépések]  

 

Hozzászólások és teljes hír megtekintése Népzenei találkozó Csorváson...
Hír megosztása 2011. március 26-án a Békés megyében található Csorváson, a kellemes hangulatú településen szerepeltünk, ami az évek során egy fantasztikus népzenei találkozóvá nőtte ki magát.

December óta izgatottan vártuk a március végét, hiszen évek óta szereplünk ebben a hónapban Csorváson egy nemzetközi népzenei versenyen és találkozón. A felkészülést időben elkezdtük, mivel minden évben új összeállítást mutatunk be a szakértő zsűrinek és a közönségnek. Idén egy al-dunai és egy moldvai dalokból álló összeállítással készültünk.

2011. március 25-én, péntek délután 5 órakor indultunk el, ugyanis szerettünk volna 1 nappal korábban odaérni annak érdekében, hogy kipihentek legyünk. Fél 10-re sikeresen megérkeztünk a Csorvás mellett található Rudolf-kastélyba, Minden évben itt szállunk meg, de idén még izgatottabbak voltunk, mert tudtuk, hogy felújították a kastélyt. Megállapítottuk, hogy nagyszerűen sikerült és kipakolás után megelégedetten foglaltuk el szobáinkat. Egy gyors vacsora után próbát tartottunk a másnapi megmérettetésre, hiszen az egyik dalunkat csupán 1 héttel azelőtt hallottuk először és ott tanultuk meg, így nem ártott a gyakorlás. Ezek után nyugovóra tértünk és igyekeztünk magunkat kellőképpen kipihenni másnapra.

A Galagonya Citerazenekar a Rudolf-kastély teraszán

A Galagonya Citerazenekar a Rudolf-kastély teraszán

Reggel nem kellett korán kelnünk, mivel a találkozó csak délután kezdődött. Ennek ellenére 9 körül már mindenki kivétel nélkül talpon volt, így reggeli után a hangolás előtt még próbáltunk egyet. János fél 12-re hangolta fel az összes hangszert, így ebéd után elindulhattunk a fellépés helyszínére.

Reni

Reni

Összesen 18 fellépő együttes, népdalkör szerepelt ezen a napsütötte szép délutánon. Utolsó előttiként léptünk fel, előtte volt időnk boltba menni, átöltözni, beénekelni valamint meghallgatni a többi fellépőt. Sajnos sokan műsor közben is beszélgettek, így elég nagy alapzajban kellett helytállniuk a szereplőknek. Bíztunk benne, hogy a mi műsorunk alatt talán nagyobb lesz a csend.

A moldvai dallamok után az al-dunai székely összeállításunkkal is elismerést váltottunk ki a közönség körében, aminek kifejezetten örültünk, hiszen az utóbbi csokrot korábban még sohasem játszottuk publikum előtt. Vacsora előtt minden fellépő együttes és szólista megkapta oklevelét, majd Juhász Kálmán Jánost szólította színpadra és egy nagyon szép beszéd után egy ajándékcsomaggal jutalmazta meg. Ezután következhetett a tombolasorsolás. Szerencsések voltunk, hiszen a csoport tagjai közül ketten is nyertünk. Eszter egy mosogatószert és egy törlőkendőt, jómagam pedig a 4 tombolám egyikének köszönhetően egy ajándékcsomagot. Az est további része egy meghívott zenésznek köszönhetően tánccal és mulatozással telt el.

Áll a bál....

Áll a bál...

Hamarosan visszatértünk a szállásunkra és egész este Activity-vel mulattuk az időt. Későn tértünk nyugovóra, de muszáj volt, mert valamennyit aludnunk is kellett. Az ébredés mindenki számára nehéz volt, de 10-kor, a Forma 1 után sikerült elindulnunk. Délután 3 órára értünk haza.

Összességében elmondhatjuk, hogy újabb felejthetetlen élményekkel lettünk gazdagabbak és nagyon reméljük, hogy jövőre is lesz lehetőségünk részt venni ezen a fantasztikus hangulatú népzenei versenyen és találkozón.

Beküldte: Szabolcs, 2011.04.04. 12:39   Komment: 0   Kategória: [Fellépések]  

 

Hozzászólások és teljes hír megtekintése 2010-ben ismét sikeres évet zártunk...
Hír megosztása A zenekar 2010-es éve is jól sikerült, reméljük, a 2011-es esztendő is hasonló élményekkel, elismerésekkel fog minket megajándékozni.

Az év első eseményeként 2010. január 22-én a Magyar Kultúra napja alkalmából a Kazincbarcikai Citerazenei Műhely Galagonya Citerazenekara megkapta a BarcikArt Díjat, amellyel városunk az eddigi munkánkat és elért eredményeinket ismerte el. Minden zenekari tag büszke lehetett arra, hogy a mi csoportunk, összetartó közösségünk kapta ezt a rendkívül megtisztelő díjat, amelyet olyan művészek, művészeti csoportok, előadók kaphatnak meg, akik az adott évben a legtöbbet tették munkásságukkal a városért.

A BarcikArt Díj átvétele

A BarcikArt Díj átvétele

Az év első fellépése 2010. február 6-án Sárospatakon volt, ahol a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Amatőr Gála szakági döntőjén vehettünk részt, ahonnan színvonalas műsorunknak köszönhetően bejutottunk a május 3-án a Miskolci Nemzeti Színházban megtartandó gálaestre. Nagyszerű délután volt, hiszen már régóta arra vártunk, hogy a miskolci színházban adhassunk elő műsorunkat.

2010. március 13-án Kazincbarcikán Gálaműsort tartottunk, ahol a Kisördögök zenekar, valamint a Galagonya citerazenekar is fellépett annak érdekében, hogy a belépőkből befolyt összegből új hangszereket vásárolhassunk a régi, elavultak helyett. Összességében elmondhatjuk, hogy kellemes élményekkel lettünk gazdagabbak, hiszen ismét megtapasztalhattuk a közönség szeretetét, lelkesedését és ismét rájöhettünk, hogy miért is érdemes zenélni.

Március 23-án és 27-én eddigi legnagyobb megmérettetésükön estek át újoncaink, a Kisördögök. Közel fél évvel azután, hogy megismerkedtek a citerával, a városi gyermek Ki-Mit-Tud? -on mutathatták meg eddig elsajátított tudományukat a zsűri előtt. Dicsérő szavakat kaptak, valamint teljesítményükért egy hatalmas édességkosarat is.

A Galagonya citerazenekarnak sűrű programja volt tavasszal. Március 15-én Tardonán, az ünnepi műsoron, március 26-án Sajóivánkán az Idősek Napján, március 27-én a Békés megyében található Csorváson, a kellemes hangulatú településen, egy fantasztikus népzenei találkozón, május 1-én Felsőnyárádon, május 7-én a Kistérségi Kulturális Gálán, május 10-én pedig a várva várt eseményen, az Amatőr Gála keretein belül a Miskolci Nemzeti Színházban léptünk fel. A tavasz tehát eseményekben gazdag volt, és nagyon reméltük, hogy az egész évünk hasonlóan fog alakulni.

A nyár elején megérkeztek az új citerák. A Gálaműsor bevételéből, valamint a BarcikArt díj pénzjutalmából 2 basszusciterát, valamint egy új bőgőciterát vásároltunk, amelyeket örömmel vettünk birtokunkba.

2009-ben úgy döntöttünk, hogy szeretnénk országos minősítést szerezni. Az első lépcsőfok ennek elérése érdekében 2009. november 21-e volt, amikor Egerben a Palóc Gála keretei között megrendezésre került területi minősítőn vettünk részt, ahol a megszerzett Kiváló minősítésünknek köszönhetően megteremtettük magunknak a lehetőséget, hogy országos minősítést szerezzünk a legközelebbi hasonló rendezvényen. 2010. június 5-én került sor a minősítésre, méghozzá szintén Egerben, ahol a Galagonya citerazenekar megszerezte 2008-as fennállása óta a legelső országos minősítését, amely hatalmas örömünkre rögtön Arany Páva minősítés lett. Ennek is köszönhetően 2010. június 15-én, 2009. április 16-a után másodszor szerepeltünk a KVTV-ben, ahol a zenekar első Arany Páva díjáról számoltunk be, de természetesen a zenélés sem maradt el.

Az Arany Páva Díjas csapat a minősítésen

Az Arany Páva Díjas csapat a minősítésen

2010. június 26-a nagy nap volt a Galagonya citerazenekar tagja, Frida és párja, Zoli életében. Összeházasodtak és ezzel együtt hivatalosan is összekötötték az életüket. A Galagonya citerazenekar pedig meghívást kapott e jeles eseményre. A hivatalos események után délután megteremtettük a hangulatot az est további részéhez, majd szórakoztunk majdnem 3 óráig. Fantasztikus nap volt, ez kétségtelen.

A nyáron műsort adtunk Borsodnádasdon, a Molnárkalács fesztiválon, valamint Zubogyon is, a templomban. 2010. július 20-a és 27-e között, mint minden évben, idén is leutaztunk Balatonszepezdre, az ifjúsági táborba, hogy pihenéssel és tanulással töltsünk el egy hetet, közvetlenül a Sajóvölgyi Folklórfesztivál előtt. A Galagonya citerazenekar és a Kisördögök citerazenekar tagjai vettek részt a táborozáson, de sajnos nem mindenki, így összesen „csak” 20-an voltunk. Nagyszerű és felejthetetlen élményekkel lettünk gazdagabbak. Remélem idén még többen fogunk leutazni Balatonszepezdre és hasonló élményekkel fogunk hazatérni.

Balatoni tábori próba...

Balatoni tábori próba...

2010. augusztus 4. és 8. között került megrendezésre a XV. Sajóvölgyi Nemzetközi Folklórfesztivál, amelyen a görög, olasz és francia csoportok mellett a Kodály Zoltán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Néptánc Tanszaka és mi is meghívást kaptunk, amelyet természetesen örömmel elfogadtunk. Kazincbarcikán, Vadnán és Nagybarcán léptünk fel. Megtapasztalhattuk a falvak közönségeinek lelkesedését és szeretetét, és ez mindennél többet jelent egy zenésznek, zenekarnak. Bízunk benne, hogy idén is meghívást kapunk a Sajóvölgyi Nemzetközi Folklórfesztiválra.

Augusztus 20-án Kazincbarcikán szerepeltünk, augusztus 29-én Egerben szerepeltünk az Arany Páva Gálán, köszönhetően annak, hogy korábban, 2010 június 5-én a Galagonya citerazenekar megszerezte 2008-as fennállása óta az első Arany Páva minősítését. Szeptember 11-én Békés megyébe, pontosabban Szeghalom mellé, a Vidratanyára voltunk hivatalosak, mégpedig a körösladányi Cuháré citerazenekar által szervezett citerás hétvége keretében. Új zenekarokat ismertünk meg, barátságok szövődtek, izgalmakban teli programokon vehettünk részt. Reméljük, idén is megrendezésre kerül egy hasonló találkozó, mi minden esetre már nagyon várjuk.

Misi és Szabolcs a kenutúrán

Misi és Szabolcs a kenutúrán

Az év vége felé közeledve a fellépések száma sajnos csökkent, de mint tudjuk, ez általában így szokott lenni. 2010. szeptember 25-én Kisgyőrben szerepeltünk, a XXVII. alkalommal megrendezett Szüreti Napon, szeptember 29-én Sajószentpéteren egy könyvbemutató keretében már létszámhiányos együttes lépett fel, ahogyan kicsit később, november 30-án a véradóknak adott műsoron.

Közben 2010. október 3-án a Zene Világnapja alkalmából Budapesten, a Néprajzi Múzeumban szerepeltünk. Nyáron tudtuk meg, hogy meghívást kaptunk Budapestre, a Zene Világnapja alkalmából a Néprajzi Múzeumban megrendezendő eseményre. Izgatottunk vártuk, hiszen ebben a felállásban még nem voltunk a fővárosban. Jól sikerült a műsor, és ez mindenki elégedettséggel töltött el. Az év utolsó fellépése 2010. november 13-án volt, mégpedig a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére szervezett jótékonysági előadás.

Az évet 2010. december 17-én zártuk le, amikor is a péntek ellenére nem próbáltunk, hanem egymást ajándékoztuk meg, valamint buliztunk, ünnepeltünk. Ahogyan az elmúlt években, idén is felejthetetlen emlékekkel, valamint különböző ötletesebbnél ötletesebb ajándékokkal gazdagodtunk.

Összességében sikeres évet zártunk, amelyekről a különböző díjak, elismerések, valamint az Arany Páva minősítés is árulkodik. Reméljük, 2011-ben folytatódik a jó sorozatunk és ismét értékes díjakat szerezhetünk, valamint felejthetetlen élményekkel gazdagodhatunk.

Beküldte: Szabolcs, 2011.02.04. 10:48   Komment: 1   Kategória: [Galagonya hírek]  
1 ... 7 8 9 10 11 12 13 ... 301 ... 7 8 9 10 11 12 13 ... 30
Legfrissebb híreink

III. Kisiratosi Nemzetközi Népzenei Fesztivál

Nagyszerű napokat tölthettünk 2013. október 11-e és 13-a között Kisiratoson, ahol egy fantasztikus hangulatú nemzetközi népzenei fesztiválon vehettünk részt, immár második alkalommal. Reméljük jövőre is meghívást kapunk, hiszen ilyen körülm

Beküldte: Szabolcs, 2013.10.26. 10:29   Komment: 0   Kategória: [Fellépések]  

 

Újra együtt Csorváson

16-dik alkalommal zenéltünk Csorváson a Nemzetközi Népzenei és Népdalköri találkozón.

Beküldte: Edina, 2013.05.10. 10:54   Komment: 0   Kategória: [Fellépések]  

 

Hurkafesztivál Sajóivánkán

Örömmel vettünk részt életünk második Hurkafesztiválján, reméljük, hogy harmadjára is meghívást kapunk.

Beküldte: Reni, 2013.03.13. 14:20   Komment: 0   Kategória: [Fellépések]  

 

Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Napja 2012

Emlékezetes napot zártunk, amely teljes mértékben az emlékezés jegyében telt. Úgy gondolom, összeállításainkkal mi is hűen emlékeztünk azokról, akikről ez a nap szólt.

Beküldte: Szabolcs, 2012.12.29. 12:28   Komment: 0   Kategória: [Fellépések]  

 

Szüreti bál Kazincbarcikán

Nagyszerű estét zártunk egy olyan helyszínen, ahol ebben a felállásban még sosem szerepeltünk. A helyiek vendégül láttak minket, mi pedig megalapoztuk a hangulatot az est további részéhez.

Beküldte: Szabolcs, 2012.12.29. 12:25   Komment: 0   Kategória: [Fellépések]  

 

Hír kategóriák

Galagonya hírek

Egyéb, a zenekarral kapcsolatos események, hírek

Hírek száma a kategóriában: 7

 

Kitekintő

Egyéb hírek, innen-onnan...

Hírek száma a kategóriában: 4

 

Dühöngő

Itt kimorgolódjuk magunkat, megmondjuk a frankót...

Hírek száma a kategóriában: 1

 

Egyéb programok

Közös, fellépésen kívüli programjaink, eseményeink...

Hírek száma a kategóriában: 5

 

Fellépések

Fellépésekkel kapcsolatos híreink

Hírek száma a kategóriában: 70

 

 

Üdvözlet Vendég!

Felhasználónév
Jelszó

Google kereső

Adományozás

Kérjük, támogassa Citerazenei Műhelyünket!

Please donate to our Ensemble!

 

Online

Vendég: 2 Tag: 0

 

Tagok száma: 14

Legújabb tag: Tóth Mária

Számláló

Lapletöltéseink száma:

0765420

Eddigi látogatóink száma:

0040057

Mai adatok A mai statisztika megtekintéséhez kattints ide

Random képek

Kép: Reni, Frida
Reni, Frida
Album:Euro-Borsod Trade Kft

Kép: Még Mindig
Még Mindig
Album:Én és akiket szeretek

Kép: Ami
Ami
Album:Jubileumi műsor

Kép: Ginával
Ginával
Album:Én és akiket szeretek

Kép: Szerelde...
Szerelde...
Album:Szent István nap

Kép: Konferansz
Konferansz
Album:Jubileumi műsor

Kép: Gina
Gina
Album:Jubileumi műsor

Kép: Mi
Mi
Album:Esküvőm

Idézetek

Hirdetés